Október 17-én az INNOVA Alkotók és Újítók Társasága aktív résztvevőként jelent meg az óbecsén megrendezett Tudományok Fesztiválján, amely élményalapú tudományos programokkal várta a legkisebbektől egészen az általános iskolás korosztályig.
A szervezet célja az volt, hogy a gyerekeket játékosan, mégis szakmailag hiteles módon közelebb hozza a természettudományokhoz, és megmutassa, hogy a fizika, a kémia vagy a technológia hétköznapi dolgokon keresztül is látványosan megérthető.
Standunkon több interaktív bemutató várta a gyermekeket. Nagy sikere volt az áramvezetéssel kapcsolatos kísérletnek, amely egyszerre volt látványos és tanulságos. Különösen népszerű lett a „varázslatos kukoricakeményítő” bemutató, amelyben a gyerekek – köztük sok óvodás – saját kezűleg fedezték fel, hogyan lesz egy anyag egyszerre szilárd és folyékony. A legkisebbek valóságos rajongással gyúrták, nyomogatták és „megpiszkálták” a keveréket, és bár sok kéz és nadrág lett „kukoricakeményítős”, az élmény mindenért kárpótolt. Az óriás falabirintus sokakat próbára tett, hiszen koncentrációt, finommotorikát és együttműködést igényelt, mégis mosoly és sikerélmény kísérte minden próbálkozást.
A program egyik legértékesebb eleme egy több mint 200 éves külsőégésű motor működés közbeni bemutatása volt. A gyerekek megismerhették egy történelmi technikai szerkezet működését, amely a mai gépek elődjének számít, és élőben láthatták működési elvét.
A fesztiválon való részvételünk ismét igazolta, hogy az élményszerű tudásközvetítésnek hatalmas ereje van: a gyerekek nemcsak megértették, hanem izgatottan mesélték tovább a tapasztaltakat. Az INNOVA csapatának küldetése, hogy olyan alkalmakat teremtsen, ahol a tanulás élmény, a kíváncsiság pedig érték.